Böbe bemutatkozik

Nyuszi neve: 
Böbe
Nyuszi neme : 
nőstény
Nyuszi fajtája: 
Törpe kosorrú

Ő Böbe, aki 2007 november elején jött a világra. Nagyon fiatalon, 4 hetes korában került hozzám. Ő nem az első nyulam, de az első aki már nagyjából úgy van tartva, ahogyan azt kell.

Előtte volt két másik nyuszim, egy húsvéti házinyúl (Pörkölt) és egy amolyan magyaros holland törpe (Szarházi Nyuszi). Ők taposták ki az utat, ők tanítottak meg arra, hogy egy kisállat nagy felelősség. És sajnos velük tapasztaltam meg, hogy a rossz táplálás korai halálhoz vezet.

Böbe fél éves korában ivartalanítva lett, mert elviselhetetlen ivaros tüneteket mutatott. A Család utcában dr. Landauer Krisztina műtötte, minden komplikáció nélkül. Másfél éves korában volt egy súlyos leállása, sosem derült ki, hogy pontosan mi történhetett, nem voltunk itthon. Majdnem 1,5 hétig lebegett élet és halál között, közben 2 napot kórházban is volt, 2 naponta kapott infúzókat. Azóta is hálás vagyok a Család utca egész stábjának akik visszahozták őt az életbe, köztük különösen dr. Hábor Krisztiánnak. Azóta is hozzá járunk a Brútusz rendelőbe.

Böbemanci kiskirálylány meggyógyult és boldogan terrorizál minket, hiszen az egész lakás az övé, szabadon jöhet-mehet, nagyjából azt csinál amit csak akar. Remélem még nagyon sokáig ő lesz a középpontban, mert nélküle el sem tudom képzelni az életemet.

és mindezzel nagyon is tisztában van Laughing out loud

Nagyon szép nyuszi, és milyen édes feje van:)

-

"House is not a home without a rabbit!":)
Gofri a rabszolganyúl és alattvalója Bunny2

Bruce zabálni való! Showheart

Milyen édes... hasonlít Brucera Heartbounce Smile

nekem is Loveshy

Nekem ő nagyon szép Showheart

Azok a fülek már megnőttek és mindkettő lekonyult. Pedig sokáig antennázott! Reménykedtem benne, hátha úgy marad, de így meg vagyok vele elégedve. Smile
Puszi átadva, ha nem baj, nem egyet adtam, hanem sokat. Loveshy

Azok a fülek az első képen:)Smile:)
Puszild meg helyettem!!!

Az 1 éves képén is olyan, mint egy kb 3 hónapos kisnyuszi Heartbounce

-

BB

Szerintem is, mert babafeje maradt. Smile

Nem csodálom, hogy beleszerettél. De most is ugyanolyan édes, mint picinek! Hearteyes